Trans* – Power – Fist

Transfeminist fury


1 Comment

Anyunak kukija van, apunak meg puncija… / Mommy has weenie, daddy has pussy…

… de neked van-e közöd hozzá?!

To English version

Nemrégiben láttam egy nagyon aranyos videót egy családról. Egy kétgyermekes transz házaspárt mutatott be, akik egymásra találásuk és házasságkötésük után a nemiszervi rekonstrukciós műtétjükre gyűjtött pénzt inkább családalapításba forgatták. Az kispapa vállalta, hogy identitásával szembemenve kihordja a gyermekeiket. A családjukért. A felesége teljes támogatásával természetesen.
Az én szívem már annyira kérges, hogy druidák nemzedékei által kinevelt évszázados tölgyek is a receptért könyörögnek, de még nekem is az jutott csak eszembe, hogy annyira, de annyira cukik így együtt! És emellett felelősen gondolkodó felnőtt emberek, szülők. Öröm volt végignézni a videót a riporter intim együttlétükkel kapcsolatos fölöslegesen kíváncsiskodása ellenére is. Egyben el is gondolkodtatott.
Tényleg, miért is nem él több ilyen pár? Egyszerre konvencionálisak és mennek szembe a sztereotípiákkal. Megmutatják, milyen is egy CSALÁD. Milyen összetartás, áldozatvállalás kell hozzá és milyen jól működik, milyen örömöt ad, ha jól és szívvel-lélekkel csinálják.

Sajnos sok országban még a hivatalos nemváltás feltétele a sterilizáló műtéteken való átesés. Ez alapból lehetetlenné teszi, hogy ott ez megtörténhessen. De még ott is, ahol nem ez a megalázó, a testi önrendelkezést sárba tipró gyakorlat van, sokan annyira igyekeznek  társadalmi nyomásnak megfelelni, hogy úgy mennek bele önként ilyen megváltoztathatatlan eredménnyel járó beavatkozásokba, hogy nem tesznek félre spermiumot/petesejtet. Persze megintcsak előfordulhat, hogy az előre gondolkodó transz valami idióta szabályozás vagy értelmezés miatt a valódi nemében már nem jogosult hozzáférni saját örökítőanyagához…

Buktató van bőven, én meg foghatom a fejem a emberek baromságai miatt is. Mert természetesen ez az édes pár sem kerülhette el, hogy a komment-szekcióban ne ömöljön rájuk mindenféle ocsmány gyalázkodás. Komolyaaaaan! Mi a rákért fáj egyeseknek, hogy apuból bújt ki a két csöppség anno?! Meg hogy anyu termékenyítette meg aput? Mivel kevesebb vagy rosszabb ezzel a gyerekek élete? Ha nem tudnánk róluk a transz státuszukat, senkinek eszébe sem jutna ilyesmi. Bianca és Nick annyira nem hivalkodó és extrém, hogy az már a 100% passable iskolapéldája. Másrészt mivel lenne kevesebb a mocskolódók élete, ha nem hánynák a gennyet ezekre a fiatal szülőkre?

Persze ezzel meg is válaszoltam saját kérdésemet, hogy miért van ennyire kevés ilyen pár. Megintcsak gyűlik bennem a düh. Hogy merészeli egy ilyen társadalom családcentrikusnak nevezni magát?! Meg életvédőnek?! Van a jó család, ami olyan mint a miénk, meg a rossz család, ami nem olyan. De az már nem is család, mi? És itt összefolyik az azonos nemű párok örökbefogadásának ügyével. De ez a transz-család még mindig a keményebb dió. És még addig jónéhány kemény koponyába kell belekalapálni, hogy “A transz-család is ugyanolyan létjogosultsággal bíró család, mint a tied, baszki! A magánéletükhöz közöd meg pont annyi van, mint nekem a bankszámla-egyenlegedhez.”


Bianca-Nick01… but what is that to you?

I have seen a super cute video about a family recently. A trans couple with two children was presented. After they had found each other and married, they spent the money they had spared their genital reconstruction surgery for their family instead. The father took on to be pregnant, going against his own identity. For their family. With the full support of his wife, of course.

My heart is so callous that even professional leatherworkers ask for the recipe, but even I found them soooo cute together. On the other hand they are responsible, serious people and parents. Watching to the video was so joyful, even with the inapropriate questions of the reporter about their intimacy. It made me think simultaneously.

Why don’t exist more couples like them? They are conventional and going against the stereotypes at the same time. They show how a FAMILY looks like. How much togetherness and sacrifice are required, and how well functions if you did well and with all of your heart.

The legal gender change requires sterilizing operations in many countries, sadly. It denies many such families in default. Even where aren’t such laws which crush body autonomy, the pressure of society makes many transpersons to take on these unchangeable results without sparing sperm or egg. Of course, there could be such laws in certain countries which deny the access the transpersons to their genetic material after changing gender…

So there are plenty of tumblers, and I can only facepalm because of the bullshit of the folks. Because even this sweet couple can’t avoid to be targeted with diatribe in the comment section. Come nooooow! Why is it pain in the ass for some of those two little one had come from the body of their daddy once?! And that mommy conceived daddy? Why would be their life less or worse because of this? If we didn’t know their trans status, no one would suggest it. Bianca and Nick aren’t ostentatious and extreme such a degree that they are the object-lesson of 100% passability. And why would be worse of the life of the opprobrious if they didn’t vomit all of this pus on these young parents?

So I have answered my question about why are so few such families. And the anger rises in me again. How dares such a society call itself family-friendly? And pro-life? Are there good family, such as ours, and bad family which not as ours? But they don’t even deserve the title of family, huh? The topic interweaves with the adoption of same-sex couples here. But the trans families even tougher questions. And there are many such tough skulls we have to hammer into that “The trans-family has as much justification as yours, damnit! And you have so much to their private life as I have to your bank account.”


5 Comments

Az elfogadás szintjei / The levels of acceptance

Az elfogadás szintjei / The levels of acceptance

To English version

Ez már jó rég óta kikívánkozik belőlem. Elég sok személyes tapasztalatot gyűjtöttem azzal kapcsolatban, hogy transzként hányféle szinten utasítják vagy fogadják el az embert.

Talán kezdeném az elutasítással.

A legdurvább: amikor az életedhez való jogodat utasítják el. Évente számba vesszük az elesetteinket a Transznemű Emlékezés Napján. Ez mindig elszomorít egyben felhergel. Baszki, hogy csak azért, mert te nem annak érzed magad, aminek MÁSOK, rajtad kívül állók hiszik, hogy érezned kellene, megölnek. Előtte meg még jól meg is kínoznak és megerőszakolnak, csak hogy jobb legyen a buli…
Az ilyenektől támadna nekem is kedvem ehhez hasonlóan bulizni az elkövetőkkel. Persze csak a pofám nagy, valójában nem ugrálok az erőszakért. De az ilyesmiért elönti az agyam a düh.
De nem transz/LMBT+ témakörben a legutóbbi franciaországi események is mutatják hogy az el nem fogadás hova vezethet.

A következő szint, amikor a puszta életedet nagy kegyesen megkímélik, de minden másban megtagadnak. Megtagadják az identitásodat, az álmaidat, a jövőképedet, az önrendelkezésedet. Pokollá teszik az életed. Nem csoda, hogy ebből sokan az öngyilkosságot találják egyetlen kivezető útnak. Így végső soron mégiscsak a puszta fizikai létet veszik el tőled. A legutóbbi ilyen nagy port kavart ügy a 17 éves Leelah Alcorn öngyilkossága volt.

A következő, hogy na, egye fene, lehetsz az, aki akarsz, de csak annak az árán, hogy másodrendű (vagy harmad-, negyed-, sokadrendű) állampolgár vagy, minimális jogokkal, az életedbe való állami beavatkozással, korlátozással. Oroszország, ahol az utóbbi években keményen dolgoztak azért, hogy az LMBT+ honfitársaik életét nehezebbé tegyék, most új szintre léptek ebben is. Mindezt “közlekedésbiztonsági” okokból. Ja, az ilyen döntéshozókon közlekedjen keresztül biztonságosan egy T-72-es…

Aztán van az, ami Magyarországon folyik állami szinten. Hivatalosan teljes jogú állampolgár lehetsz nemváltás után, csak mentális egészségügyi diagnózist kell hozzá felmuatnod, meg ezt a stigmát hurcolod magaddal az életed további részében. Nem beszélve a rosszindulatú pletykákról. Meg a “kedves” családtagok, ismerősök meg gyakran a korábbi, “igazi” identitásodat akarják továbbra is rád erőltetni.
Intim kapcsolati próbálkozásnál , amikor valahogy finoman próbálod a másik tudomására hozni a transz mivoltod, nehogy az a vád érjen később, hogy “becsaptad”. Erre lefagy a delikvens, majd vagy egyenesen megmondja, hogy ehhez neki nincs ingere, vagy behazudik valamit, csakhogy leléphessen.

Idáig tartott a skála negatív oldala. Innentől a semleges és a jobb tapasztalatok következnek.

Jobb országban jut el az ember oda, hogy valamiféle hivatalos nemével kapcsolatos változtatást eszközöljön, ott nem gördítenek különösebb akadályokat ez elé. De ilyen országból nincs sok. És akkor még mindig csak A és B dobozról beszéltünk, nincs lehetőséged ezeken kívül létezni hivatalosan. A harmadik nem, vagy nem nélküli opciók szintén csak egy kézen megszámolható országban létezik, ráadásul csak igen speciális esetekre. A leglényegesebb kategória, a “Közöd?” meg sehol sem.

Nagyobb elfogadást csakis egyéni esetekben tapasztaltam. Ez is skálázható.

A minimálisan jó, amikor nem szólnak bele az életedbe. Elfogadják, hogy az vagy, akinek tartod magad, és hagynak így élni. Komolyan mondom, nekem már ez is jó. Annyira belefáradtam, hogy mindenkinek van valami hozzáfűznivalója a dolgaimhoz. Legalább amióta elhagytam Magyarországot, ettől nagyjától megszabadultam.

Akkor vannak azok a régi ismerősök/barátok/családtagok, akik továbbra is jó viszonyban maradnak veled. Már ez fél győzelem, komolyan! Olyan sokan fordultak el, hogy egy-egy megmaradt ember is diadal.

Akkor vannak az új ismerősök, akik közül vannak, akik baráttá válnak. Ez igazán örömteli. Azt az embert tekintik barátjuknak, akinek te magadat érzed, a múltad ismeretében is. Nem az egykori énedet. Nem firtatják, hogy mennyivel jobb lett volna, ha úgy maradsz.

Megint intim vonal: elismernek mindenben, de végül csak nem jön össze az együttlét, meg az esetleges ilyen irányú folytatás, de valahogy jó cimborákká váltok mégis. Ilyenben is volt részem egyszer.

És a maximális elfogadás, ha valaki veled, azzal az emberrel, akinek érzed magad, akarja megosztani az életét. Társ, barát, szerető, férj/feleség, másik szülő egy személyben. Ez valami csodálatos lehet! Hallottam már olyanról, akivel ez megesett. De lehet, hogy ez is csak városi legenda…

A legnagyobb elfogadás a sorsközösségben lelhető fel, érthető okokból. Ugyanazt a gázt szívjuk, megértjük egymás helyzetét. De még a mi köreinkben is előfordulnak beleugatások, normalizálási törekvések, eldönteni, hogy ki az “igazi” transz.
Gyerekek, ébredjünk már fel! Kívülről is annyi felől szorongatnak minket. Legalább belül legyen meg az egység!

 


FreeHugsT2

This one was in me for a long while. I’ve accumulated much personal experience in the topic being accepted or denied as trans on many levels.
I would begin with the denial.

The most outrageous: when your right to live is denied. We count our fallen on the Transgender Day of Remembrance. This saddens and infuriates me always. Heck, just because you don’t feel yourself like OTHERS, outsiders think you should, they kill you. And torture and rape you before, just to make the party better.
Those get me had party like this  with the perpetrators. OK, just I just have a big mouth, I don’t try for violence actually. But these things fill me with anger.
Looking out from trans/LGBT+ issues, the recent affairs in France show what’s the result of such total denials.

The next level is when your physical life is spared, but you’re denied in every other aspect. Your identity, dreams, future plans and self-determination are denied. Your life becomes hell. No wonder that many choose the suicide as escape. So your physical life is taken eventually. The last case which raised dust was the suicide of the 17 years old Leelah Alcorn.

The next is when you can be yourself, hang it! But the price is to become second-class (or third-, fourth- or umpteenth-class) citizen, with minimal rights and governmental interventions in your regular life. Russia, which worked hard to make the life of her LGBT+ citizens harsher, skipped a new level in this, denying driver’s licence from them based on “traffic safety” reasons. I wish a safety traffic of a T-72 tank over such legislators!

There’s which is going on in Hungary, then. You can be a citizen with full rights after changing gender, you just show mental health diagnoses for this, and carry this stigma to the end of your life. Not mentioning the malign rumors and the “kind” family members and acquaintances who force your previous, “real” identity.
Or when you try to inform the would-be partner gently of your trans status just to avoid the accusation of trying to “dupe” him/her. Then the other freezes and tells straight that he/she don’t want this, or lies something just to get off ASAP.

This was the negative side of the scale. Now com the neutral or better parts.

If you started changing your gender in a better country, the authorities wouldn’t hinder you in doing this. But these countries are few. And you can only migrate from box A to B. The third gender or genderless options exists only a number of countries you can count one of your hands, and just for special cases. The most important gender category, the “Your business?” doesn’t even exists.

I experienced greater acceptance in personal interactions only. Those can rate as well.

The minimum of living well is when noone chips on your life. You, as you are is accepted and let live so. Honestly, even this is great for me. I got tired of the commentaries of my life by others. I got rid most of these since I left Hungary, at least.

There are the old friends and family members who keep good relationship with you henceforward. These are half victories, really! So many turned away that turns the few remaining ones to triumphs.

There are newly added acquaintances. Some of them become friends. This is really cheerful. They regard you friend as the person you feel yourself, even with the knowledge of your past. Not your previous identity. Don’t press that you would had been better to remain in that state.

It’s the romantic side again: you are totally accepted, but you can’t live together somehow. You become pals, anyway. This happened me once.

The maximal acceptance, if someone would share the life with you, with the person you feel yourself. To become companion, friend, lover, the other parent in one person. This could be wonderful! I’ve heard about this happens with someone. But it can only be an urban legend…

Of course and understandably, the greatest acceptance can be found in the group of common fate. We suck the same gas, we can understand the situations of each other. But barking on others’ lives, intentions to normalize and decide who is the “real trans” happen even in our circles.
Guys, wake up!We’re besett all around! There should be unity inside, at least!


1 Comment

Így gyászolok / Mourn this way

Az elesetteinkért…

To English version

Ma van a Transznemű Emlékezés Napja (Transgender Day of Remembrance, TDoR, kicsit bővebben itt, az oldal alján) tök hülye fordítás, de ennél még nem talált ki senki jobbat… még én sem, pedig jó sokat törtem rajta a fejem, azért is ilyen horpadt.

Minden évben számba vesszük, hogy az előző november 20-a óta hány ember halt meg erőszakos cselekményben, amelynek kiváltó oka a pusztán a vélt vagy valós transzneműségük volt.
A dicső társadalmunk önkéntes rendfenntartói 268 emberrel végeztek ebből az indokból az elmúlt egy esztendőben, ami 30-al több, mint egy évvel ezelőtt.* A kegyetlenség mértéke pedig új csúcsokra tört. Nézzük az “élmezőnyt”:

  • Egy ausztrál transznőt feldarabolt és megfőzött a férje
  • Öt transznő és még számos további ember vesztette életét egy LMBT-barát szórakozóhely gyújtóbombás támadásánál Mexikóban
  • Két transznőt élve megnyúztak
  • Egy tizennyolc évest motorhoz kötöttek és végighúzták a városon, amely fejsérülést és halált okozott
  • Egy tizenhat évest felkötöttek, többször megégették az arcát, majd halálra kínozták
  • Egy tizenévest felgyújtottak egy tömegközlekedés buszon iskolából hazamenet Kaliforniában

Amint látható a fiatalok érintettsége igen magas. És akkor még azokról szó sem esett, akik olyan környezetben élik a mindennapjaikat, hogy végül önkezükkel vessenek véget az életüknek.
Mondhatnánk azt, hogy ez a szám nem sok. Sokkal több ember esik áldozatul más szörnyűségeknek. Valóban, valóban. De itt viszont csak amiatt válik áldozattá valaki, mert valamelyest kilóg a nemi sztereotípiák keretei közül.
268 embertől tagadta meg a társadalom transzneműségük vagy annak vélelmezése miatt minden jogát, még a legalapvetőbbet, ehhez a tyúkszaros élethez való jogot is!
Komolyan csessze meg magát ez a világ, ahol ezért (is) kínhalált kell halnia embereknek! Az áldozatok minden kiáltása egy-egy átok erre a kegyetlenül normalizáló, szűk keretek közé szorító struktúrára. Váljon savvá az elfolyt vérük, amely szétmarja ezt a beteg rendszert!

De legalábbis jó lenne, ha mindenki, akiben egy kis jóérzés maradt még, felemelné a hátsóját és odamenne közbeavatkozni, ha látja, hogy a környezetében zaklatnak valakit. Akár a transzneműségéért, akár bármi másért.

Update: ha valakit bővebben érdekelnek az idei vértanúink, Carolyn Langford Hussein Fort FB-idővonalán folyamatosan bővülő listát olvashat róluk.

*Az itt szereplő adatokhoz a Transrespect Versus Transphobia kezdeményezéshez tartozó http://www.transviolencetracker.org oldalról jutottam.
Update 2: Az adatok kicsit ellentmondásosak, mert a végleges jelentésben 226 áldozat szerepelt, akiket a transzneműségük miatt öltek meg bizonyíthatóan gyűlöletbűncselekményben.

///

For our fallen…

Today is the Transgender Day of Remembrance,TDoR. In every year, the murdered victims of violence because of their actual or putative transgender status are counted from the previous 20th November.

In this year, 268 were killed by the voluntary enforcers of our glorious siciety, which is 30 more than a year before.* And the rate of cruelty breaks the records. Let’s see the “the best”:

  • A transgender woman in Australia was dismembered and cooked in a pot by her husband
  • Five transgender women and numerous others in a club were firebombed in Mexico
  • Two transgender women were skinned alive
  • An eighteen year old was dragged behind a motorcycle through a city resulting in head trauma and death
  • A sixteen year old was tied up, face burned repeatedly and then tortured to death
  • A teen was set on fire on a public bus coming home from school in California

You can see, the youth are highly affected. And I haven’t even mentioned those who end their life due to their oppressive environments.
You can say this number isn’t really high. Far more people die in other horrors in the world. Really, really. But in this case the reason of becoming a victim is just that (s)he hangs somewhat out of the gender stereotypes.
Because of their transgender status, this 238 humans were denied of their most basic right, the right to this crappy life by the society!
This world, where people have to die just for this (among others), can really fuck itself! Every shout of the victims a curse on this normalizing, oppressing establishment. Let their draining lifeblood become acid which corrodes this sick system!

Those who have even a little goodwill in their hearts could rise their bottoms and intervene if someone was bullied because of their transgender status or anything else, at least.

If you’re interested more in our martyrs of the year, you can read the continually increasing list on the FB-timeline of Carolyn Langford Hussein Fort.

*These data are from http://www.transviolencetracker.org, a website of Transrespect Versus Transphobia project.
Update 2: The data are little controversial, as 226 transgender victims are in the final report, who were proveably killed in hate crimes.


Leave a comment

Te választottad ezt az életstílust! / You have chosen this lifestyle!

Te választottad ezt az életstílust!

To English version

Meg a jó édes anyámat is én választottam, ugye? Mert kb. annyira volt ez választás. Meg annyira “életstílus” is. Neked tán az a stílusod, hogy kinek érzed magad? Hogy ki vagy, úgy általában?

A stílus valami egészen más. Mondjuk, hogy most kiszőkítem-e a hajam, vagy feketére festem, melírozással, esetleg mohawk-taréjba tolom fel. Vagy van-e piercing az orromban, tetkó a puncimon. Vagy esetleg zsákban járok, nehogy véletlenül bárki is lásson belőlem bármit. Divatos cuccokat hordok, vagy katonai gyakorlót. Metálra zúzok-e (naná, mit hittél?) diszkóban lötyögök, jazz-koncertekre járok, vagy komolyzeneire. Vagy ezek tetszőleges kombinációja. Na, ez a stílus. Remélem, érted már. Ez többé-kevésbé valóban választható. Szerencsésebb esetben. Ahol nem olyan merev a társadalom, hogy még az is le van szabályozva, hogy nézhet ki valaki, mit láthat, mit mondhat, mit gondolhat(!) Mondjuk az ilyen társadalmaknak leginkább a jól megérdemelt feledésben lenne már rég a helye. De elkanyarodtam.

Ez volt a könnyebbik rész. A nehezebb, mint kitalálhattad, a választás lehetősége, maga. (Na, nem sikerült kitalálni? Nem baj, vigasztalódj egy kanál lecitinnel, segít az idegrendszer fejlődésében. Bár azzal már elkéstünk.)

Mert rohadt mód nem választhatom meg, ki vagyok legbelül. Te sem. De képzeld, még ő sem! Nincs döntésünk afelett, hogy az a személy, akit a testünk takar, kicsoda valójában. És ez már ott bent az anyaméhben elkezdődött, a lényeg már ott kialakult. Annak ellenére, hogy sokakból nem nézném ki, hogy őket is egy anya hordta ki, de mégis, ezek a tények. Meg a gyerekszobában folytatódott. Azt viszont tudom, hogy jelentős számú egyednek nem volt gyerekszobája, az tuti! És ez így ment tovább, ahogy haladt előre az ember az életben. Minden egyes tapasztalat egy újabb réteg a legbelső magra. De ha az nem tartaná a mag ezt az egész réteges szerkezetet, gyönyörűen össze is roppanna.

A magot nem választjuk. Azt kapjuk. Fejre állhatunk, elmehetünk a világ végére és vissza, ugyanaz marad. Felvehetünk bármilyen stílust (ha már itt tartunk), akkor sem. Sőt ,meg is próbálhatjuk elhitetni magunkkal, hogy azok vagyunk, amit külsőleg felveszünk, vagy ránk aggattak. Egy darabig megy is. Aztán jön a meghasonlás. Azok esetében a legszebb, akik a legnagyobb pofával hirdetik saját útjuk egyedüli igazságát.

Egy dolgot választhatsz, ezt jól jegyezd meg! Azt hogy a belső önmagaddal összhangban élsz, és ezt mutatod a külvilág felé. Vagy megtagadod önmagad és abba ölöd az energiáidat, hogy a külső elvárásoknak minél jobban megfelelő imidzset hozz létre és az ennek megfelelő illúziót fenntartsd. Aztán meg magányos pillanataidban, vagy két pofa sör között a haverokkal / két bélíz között a csajokkal meg ott nyígsz, hogy kongóan üres az életed.

Persze, hogy az az életed, cuncimókus, amikor ürességre építetted az egészet. De nem ám, hogy próbálnál magadon változtatni, valódi tartalommal, az igaz valóddal összhangban élni… Á, dehogy! Inkább beszólsz azoknak, akik viszont így tesznek. Pölö, hogy “Te választottad ezt az életstílust, úgyhogy ne legyél meglepve, ha ezért hátrányos megkülönböztetés ér!” És akkor megtelik valamivel a lelked, kielégülsz egy percre. De elárulok valamit. Csak a saját elkefélt életedből csepegő gennyel telt meg, de még az is elfolyt belőle és maradt újra az üresség.

De tudod mit, nem érdekel, hogy mennyire kong a lelked legbelül. Hiszen te választottad ezt az életstílust!

Lavrene1

You have chosen this lifestyle!

And I have chosen my own mother also, haven’t I? They’re something like the same choices. And the same is with the “lifestyle” thing. Is it your style who do you feel yourself? Or who are you, in general?
The style is something different. Say, I would bleach my hair to blond. Or color black, with highlights, perhaps I set it to mohawk. Or if there is piercing in my nose, tattoo on my pussy. Or I go out in a sack just others couldn’t see anything of me by chance. I wear trendy clothes or military fatigue. I’m grinding to metal music (sure, what else have you thought?) or dancing in disco, going to jazz-concerts or even classical. Or the combination all of these. Well, this is the style. I hope that you understand now. This can be chosen more or less. In luckier cases. Where the society is not so rigid to define even what you can wear, what can even see, talk or think(!) These societies should sink to well-deserved oblivion, anyway. But I turned off my topic.

This was the easier part. The harder is the choice, as you could guess. (Well, couldn’t you? Never mind, you can find consolation in a spoon of lecithin, that helps the development of the neural system. But we’re late with that.)

I damn cannot choose who I’m inside. You can’t. Nor even he/she can, imagine! We have no right to decide who are the persons enshrouded by our bodies. It’s decided even in the womb, the essence came to being even there. Despite that I couldn’t figure out about many have been carried by a mother, but these are the facts. It all continued in the children’s room. (I know for sure that many specimens hadn’t got children’s room in fact!) And it went on as your life passed. Every peace of experience was another layer on the inner core. But if this layered structure weren’t supported by the core, the whole would implode.

We can’t choose our cores. We just get it. We can turn upside down or go to the end of the world and back, it remains the same. We can take on any style (speaking of style) it remains. We can even convince ourselves to believe that we are the same as our outer masks, we took or were put on us. It works for a while. But disunion happens then. It’s the nicest in case of those who preaches about the only truth of his/her way.

You can choose only one thing, remember well! o live in harmony with your inner core, and show THIS to the world. Or you deny yourself and waste your energy to create an image which passes the best to the others’ requirements and upkeep this illusion. Then you cry about your hollow void in solitude or between two mugs of beer with the guys or two Baileys with the girls.

Of course your life is like this, chipmunk, if you have built it all on emptiness. But even then, you don’t try to change your life, to live harmony with your inner core… Oh, why the hell would you do it? You quip instead the ones who does so. I.e. “You have chosen this lifestyle, so don’t be surprised when you’re discriminated!” Then your soul is filled with something and you become satisfied for a moment. Let me reveal something: it was filled by the pus trickles from the wounds of your screwed life, but even that drained away, and only the void remained again.

You know, I don’t care about how hollow in your soul inside. You have chosen this lifestyle, anyway!


3 Comments

Ha most lennék tizenéves / If I was teenager now

To English version

Absztrakt

Nemrégiben olvastam egy kemény hangú kritikát a magyar közoktatási rendszerről a Gumiszobában. Ez elgondolkodtatott és gondolatkísérletre sarkallt.
Feltevés 1: Most lennék tizenéves Magyarországon. Feltevés 2: Az én tizenéves koromnál jóval szabadabb az információáramlás az internetnek köszönhetően. lévén amikor érettségiztem, akkor a gimnázium tanári szobájában már volt faxmodemes gép! (Persze ha jól keresztülviszik az internetadót bölcs vezetőink, lehet, hogy oda fejlődünk megint…) Ezért hamarabb hozzájutnék a magammal kapcsolatos infóhoz és rájönnék, transznemű vagyok. Így már ebben a fiatalabb koromban transition-re gondolnék. Feltételezés 3: Mivel a szüleim tényleg szeretnek és nem csak azt mondják, mellettem is állnak ebben. Erre szerintem egyébként jó esélyem lett volna, ha valóban fiatalon képbe kerülök magammal.

Következtetés: rohadtul, de teliberakott módon kurvára ráfaragnék. Annyira, hogy nem is tudom, ép ésszel elviselhető lenne-e.

Bevezetés, anyagok és módszerek

Ezek a részek kimarad, mert mégsem teljes tudományos igényességgel írt blogbejegyzésről van szó és amúgy is az egész csak a fejemben futott le. Amúgy is n=1 elemszámon (saját magamon) kísérleteztem, abból statisztikát nem lehet csinálni. 🙂

Eredmények és megtárgyalás

Nézzük a elemzést. Adott a transz-mivoltával tudatos tizenéves, akit bezár egy merev rendszer. Egy olyan, ahol 50 vagy akár 200 éve meghaladott nézeteket állítanak normaként, amitől az eltérést nem a sokszínűség jeleként, támogatandó dologként, hanem büntetendőként kezelik. Emellett jelenleg a nagykorúság, azaz 18 éves kor alatt nem is engedik, hogy hivatalos dokumentumokban megváltoztassa az ember a nemét. Enélkül pedig a legtöbb orvos nem is ír fel hormonkészítményeket, hiába vannak meg az ember gyermekének az első posztomban égig dicsért szakvéleményei. Ez ugye azért nagy kibaszás, mert 18 éves korig a pubertás elég komoly változásokat okoz a testben, amiknek épp a másik úton kellene haladniuk, hogy a pszichémmel összhangban legyenek. De minimum az egész folyamatot lestoppolni lenne jó, de az sem lehet, mert az erre alkalmas hormonokat Mo-n csak biopsziával alátámasztott hererákosok kaphatják támogatással. A teljes áruk meg borzadályos.

De mi történik az iskolában? Abban a rettentő befogadó közegben? Két utat választhatok.

  1. Eljátszom hogy továbbra is fiú vagyok. Ez egy lelkileg igen megterhelő folyamat. Mert addig, amíg nem tudja az ember hogy a külső kép valójában nem ő, addig még kisebb hibákkal megy a dolog. De onnantól hogy a külső és a belső közötti ellentét tudatossá válik, a pszichés nyomás is megnő. Mindez egy olyan érzékeny időszakban, mint a tinédzserkor. Elég gáz. Ember legyen a talpán, aki ezt hosszú évekig kibírja. Pedig sokan vannak, akik egészen kisgyermekkoruktól kezdve tisztában vannak a helyzetükkel és csak későn vagy sosem merik meglépni a következő lépést. Én biztos nem lennék elég erős azzal a belső disszonanciával sokáig élni…
    Mégis, a jelen magyar állapotok mellett ez a működőképes. Ismerek olyan sorstársat, aki szülői támogatás mellett beszerzett minden szükséges papírt és az érettségivel párhuzamosan ment is a nemváltoztatási kérelem, amit jóvá is hagytak. 1 évnyi kihagyás és testi alakulás után pedig már ebben az állapotában kezdte el a főiskolát. És ezzel azt is elérte, hogy a középiskolás évfolyamtársaival, akik emlékezhettek volna rá előző állapotából, ne legyen napi találkozási- és konfliktushelyzete. Ez a kihozható legjobb és legokosabb megoldás és még 18 évesen is hihetetlenül jobbak a test fejlődési/alakulási lehetőségei, mint 10-20 év múlva.
  2. Nem bírom magamba fojtani az igaz identitásomat. Na, ezzel kezdődhet is az igazi show. Először is adott egy olyan iskolarendszer, amely országos szinten az I. vh. előtti erkölcsi elveket tekinti alapvetőnek, kifejezetten intoleráns és a legdogmatikusabb, a keresztény hagyományok legálszentebb követelményrendszerét sulykolja, a patriarchátus kiképzőtáboraként. Itt előjönni testben még fiúként nőies viselkedésformákkal, megjelenéssel, illetve azzal, hogy kerek-perec kijelentem, hogy nem fiú, hanem lány vagyok… az öngyilkosságnak van sok, sokkal kevesebb szenvedéssel járó módozata. A legenyhébb következmények mezei buzizás lenne – miközben nem is arról van szó, de úgysem fogják fel! – meg az olyan vádak, hogy így akarnék bejutni a női WC-kbe és öltözőkbe, hogy kukkoljam a lányokat és erőszakoskodjam velük. És persze jönne a bullying. Nyilván néhány erős fiú időről időre “megredszabályozná a kis aberráltat.” És ehhez valószínűleg 1-2 lány is csatlakozna, hiszen vagy a srácokkal együtt lógnak, imponálni akarnak nekik, vagy mert a náluk is kiszolgáltatottabb helyzetű alázásával nyernek egy kis plusz energiát. Mindez a tanári kar hallgatólagos jóváhagyásával, vagy jobb esetben “csak” tétlenségével. Hiszen én lennék az, aki az identitásával és ennek kifejezésével bontja a rendet. Na, meg még ott lennének azok a hímsovén tanárok, akik egyenesen a “felsőbbrendű nem elárulóját” látnák bennem és tevőlegesen aláznának meg, ahogy csak tudnak ezért.
    És még akkor a szexuális abúzusról nem is beszéltem. Mert simán elképzelhetőnek tartom, a “Szóval lány vagy? Akkor szopjál, kis ribanc!” forgatókönyvet is, illetve a még durvább lehetőségeket. Illetve ha fordított irányú transition-öm lenne, akkor a “korrekciós” nemi erőszakot is elképzelhetőnek látom, mintegy bizonyításképp, hogy mégiscsak egy kis kurva vagyok, nem menő pasi.
    A pokol egyes tornácai wellness-létesítménynek tűnnek azokhoz az évekhez képest, ahol ezt kellene elviselni.
    Legjobb forgatókönyv szerint csak magányos, senki által nem értett és elfogadott, de mindenki által került és megvetett pária lennék a nyilvános coming outom után. Hiszen akik szimpatizálnának velem, azok sem tennék, mert ebben az elnyomó közegben nem kockáztatnák, hogy maguk is áldozattá váljanak emiatt.

Ami teljesen biztos, hogy akármelyik út is lenne az enyém, a tanulmányaimra sokkal kevésbé tudnék koncentrálni , így a jövőbeli esélyeimet rontanám.

 

Eddig tartott a gondolatkísérlet, a következtetés, a hűvös következtetések ideje. És most jön az enyém, az emberé, aki eddig visszafojtotta az indulatait, hogy ne gátolják a gondolatait. De már nem kell, így kieresztem őket.

BASSZA MEG AZ AZ ISKOLA, OKTATÁSI ÉS NEVELÉSI RENDSZER, AMELYIK EZT TESZI A ÁTLAGTÓL ELTÉRŐ GYEREKEKKEL!!!44!4 Hogy a fiatal, aki ennyire tisztában van magával, két szenvedéssel kikövezett út közül választhat csak. Hogy testileg, lelkileg megnyomorodva tud csak kikeveredni belőle, ha ki tud egyáltalán.
Ezt a szart mindenki megszenvedi, még a zaklató erősek is, hiszen a modern világba beilleszkedni képtelen, kontraszelektált emberekké nevelik őket. A tanárok egy része is, hiszen sokszor a saját elveikkel ellenkező dolgokat kell tanítaniuk, magukat megtagadva viselkedniük. És még ezt képesek erkölcsnek, erénynek nevezni! Szakadna rájuk az egész tákolmány, amit építettek!

Ilyenkor érzem, hogy tulajdonképpen, bár (jó)pár évet elvesztegettem abból, hogy igaz identitás szerint éljek, mégiscsak jobban jártam, hogy csak diploma után jöttem rá, ki vagyok valójában legbelül.
És kellenének nagyon, és nagy számban ezeket a szűk kereteket feszegető gyerekek, hogy ne legyen elég kapacitása ennek az elcseszett rendszernek belegyömöszölni őket a dobozokba.

 

safe-schools

Abstract

I have read a post on Gumiszoba blog which harshly criticized the Hungarian public education recently. This got me thought and planned a thought-experiment.

Supposition 1: I would be teenager in Hungary now. Supposition 2: Because of there’s much better availability of information than my teen-age, as there was only one fax modem in my whole school when I graduated in high school! (Of course, if the internet tax would be introduced anyway, due to the decision of our wise leaders, we could “advance” there again…) So I would get the information about my state much earlier and I would find out that I was transgender. So I would think of transition in this, earlier age of mine. Supposition 3: If my parents really loved me and not only said that, they would stand out of me.

Conclusion: I would be freaking, totally fucking screwed, so much that I don’t know that I would endure it with sane mind at all.

Introduction, materials and methods

These parts will be skipped, as it’s not a totally scientific article, and all of these run in my mind only. By the way, I experimented with n=1 number of elements (myself) so I can’t do statistics. 🙂

Results and discussion

Let’s see my analysis: A teenager with the knowledge of being transgender is given (myself), and it’s/I’m (I will avoid gender-bound pronouns) locked by a rigid educational system. This system has views which were passed 50 or even 200 ago. The difference is not interpreted as sign of versatility, treated as something supportable but punishable. Besides, there isn’t allowed to change legal gender in age below 18 years. Most doctors wouldn’t prescribe the required medicines without it, even with the diagnoses I praised to the heaven in my first post. This is a great screwing as puberty does significant changes till the age of 18 in the body, which should develop to the other direction to be line in with the my psyche. To block the whole developing process would be good enough, but the hormones which are required for this only available with social security coverage for  those who have testicular cancer, supported by biopsy. The full price is horrible, though.

But what happens in the school, in that horribly accepting environment? I can choose of two ways.

  1. I play that I’m still a boy. It’s rather taxing psychologically. Until one doesn’t know that the outer image isn’t really one, the process goes well with minor failures. But from the moment of the difference between the inner and outer self becomes conscious, the psychic pressure increases. And all of this happens in such a sensitive age as the teenages. This really sucks. One must be guts to endure it for long years. There are many who know this about their early childhood, in turn but dare to take next step oly late or even never. I wouldn’t be strong enough to live with that inner disharmony for long…
    However, it’s the only viable alternative, given the recent Hungarian circumstances. I know a fellow companion who got all the required papers with parental support, and applied for legal gender change -which was approved-  in the same time of graduating from high school. After one year absence, she started the college in her real status. She even managed to avoid the meetings and conflict situations with her classmates who could remember her from her previous stage. It’s the cleverest solution, and the body’s capacity to develop are much better in the age of 18, than one or two decades later.
  2. I could suppress my identity in the public. The real show should start with it. An educational system with moral basics which predates the WW I is given and it’s deliberately intolerant and forces the most dogmatic and hypocritic demands postulates of christianity as boot camp for patriarchy. Coming out as boy in body but feminine behavior and expression or rather downright as a girl in these circumstances… Well, I know many ways of suicide with much less suffering. The most moderate consequeces would be named plainly fag – it isn’t to be gay at all, but most of the people can’t even comprehend this! – and such accusations as I would enter to female toilets/bathrooms/locker rooms to peep and harass the girls. And there would be bullying, of course. It’s clear that some strong guys would “regulate the little aberrant”. A few girls would join to them probably, as they would impress the guys or to get some energy with the abusement of the one who is even more defenceless than them. And it would happen with the approvement of the teaching staff or in better circumstances “only” with their inaction. As I disturb the peace with my identity and the expression of this. And there would be some male chauvinist teachers who would see me as “betrayer of the superior gender”, and would willingly humiliate me with all of their possibilities for this.
    I don’t even mentioned the sexual abuse. I could clearly imagine the “So, you’re girl? Then suck my dick, little slut!” scenario or even more offensive possibilities. If I had a reverse transition, I could imagine the “corrective rape” as evidence of I would be a little whore, not a cool guy.
    Some limbo would be a wellness institution compared to those years of enduring this.
    I would be a lone pariah, without understanding and accepting, but avoided and despised by all after my coming out even in the best scenario. Those who would sympathise with me, didn’t do it openly, because the wouldn’t risk to become outcasts and victims themselves in this oppressive environment.

One thing is sure: I would choose either way, I couldn’t concentrate enough to my studies, worsening my chances in the future.

 

The mental experiment, the time of cool logic and conclusions ends now. Now comes all my time, the time of the human being who suppressed her anger in order to think clearly. So I let it roar!
FUCK THIS SCHOOL AND EDUCATIONAL SYSTEM WHICH DO THIS WITH THE CHILDREN WHO DIVERGE FROM THE MEAN!!!11!1 The young one who is so aware of self, can only choose two path, both are paved with suffering. One can get out of this crippled in body and soul, if could at all.
All suffer from this shit, even the bullying ones, as they will educate to be unable to pass well in the modern word. Even a part of teachers, as they have to teach  against their own beliefs, denying themselves.

It’s even called morale and virtue! Crash this makeshift down  to those who built it!

This way, I think that I was lucky to realize my status, and went through transition after having diploma, although I had a good number of wasted years.
There’s a great need for many young people who would push the tight confines, as this screwed system wouldn’t be able to push them all to the boxes.